Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az első cica vásárlása - lépésről lépésre

Ha úgy döntöttünk, hogy cicát szeretnénk és vállaljuk is érte a felelősséget élete végéig, akkor következhet az első cicánk megvásárlása, ami nagyon nem egyszerű feladat, tele van buktatókkal. Már a megfelelő fajta kiválasztása sem egyszerű, hiszen mindegyik olyan édes. Mégse kapkodjuk el ezt se, hiszen 15-20 évre társat választunk magunk mellé. Interneten, tematikus csoportokban könnyű megismerkedni a kiszemelt fajtákkal. Mennyire aktív, mennyire „beszédes”, mennyire illik hozzánk a személyisége.

azelsosprint

Az első cicám vásárlásánál én is elkövettem szinte az összes hibát, amit csak el lehet. Akkor már régóta vágytam egy cicára, de anyukámmal laktam és nem lehetett. Aztán az egész egy reklámmal kezdődött, ismeri mindenki, cuki pici cica, a fejére esik az ágról a hó… És megkaptam az „engedélyt”, jó, lehet cicám, de csak ilyen. A fajtának utána néztem ugyan, elfogadtam, hogy több helyen is azt írták, hogy nem egy kedves cica. (Ami nem igaz. Nagyon kedves. De ritkán mutatja ki, nem mászik állandóan az ölembe, öntörvényű, játék akkor van, ha ő akarja, simi akkor van, ha ő akarja. Épp ezért imádom.) De itt sajnos megállt a tudomány, neten találtam egy hirdetést és csak azt néztem, hogy feleannyiba kerül, mint máshol. Felhívtam és pár nap múlva mentem is érte. (Teszem hozzá, direkt rákérdeztem, olyan színű, mint a reklámban? Azt mondták igen. Erre oda megyek és meglátok két szürke szőrgombócot… Másik reklámra gondolt… De akkor már nem számított, mert úgy mentem oda, hogy akármi lesz, nem jövök haza cica nélkül. Nem tudom mi lett volna, ha rossz körülményeket találok, valószínűleg akkor is megvettem volna, hiszen akkor még – tévesen – azt gondoltam, hogy „megmentem”. Nem, ilyenkor nem megmentjük a cicát, hanem megerősítjük a szaporítót abban, hogy lehet ezt így is csinálni, hiszen így is megveszik tőle.)

A fajta kiválasztása után következik a megfelelő tenyésztő kiválasztása, ami ismeretségek nélkül nagyon nehéz. Miért? Mert szeretik tenyésztőnek kikiáltani magukat a szaporítók. Nekünk meg ha szaporítóba futunk és mázlink van, „csupán” veszünk egy nem fajtatiszta (tulajdonképpen házi) macskát jó drágán, ha nem, akkor veszünk egy beteg cicát, akinek lehet, hogy csak hetei, hónapjai vannak hátra. De, hogyan lehet ezt kivédeni? Alapos utánajárással. Az első fajtatiszta cicámat ajánlás alapján vettem, a másodikat ajánlás és ismertség alapján, mert előtte találkoztam már velük kiállításon.

Amit én először megnéztem, amikor kerestem a második (és az első fajtatiszta), az a tenyészetek honlapja. Hogy néz ki a honlap, milyen információkat tartalmaz, megnéztem a tenyészcicákat, kiállítási eredményeiket, ha van, a korábbi almok képeit. (Kedvenc honlapomon még a cicák törzskönyve is fent van, mikor már kiválasztottam a cicát, amíg vártam, hogy elég nagy legyen és elhozhassam, az ősöket kutattam, hogy kiről találok képet.) Kiindulási pontnak egész jó, de azért óvatosan! Egy szép honlapot bárki létre tud hozni.

A tenyésztők nagy része megengedi, hogy a kiscicákat az első oltások után meglátogassuk, ezt kár kihagyni! Ilyenkor van ugyanis arra is egy jó lehetőségünk, hogy megismerkedjünk a tenyésztővel, beszélgessünk vele, lássuk hol, milyen körülmények között vannak a cicái. Ha bármi gyanúsat látunk, rossz körülmények, betegnek tűnő macska, keressünk másikat!

Egy tenyésztő kérés nélkül is megmutatja, de mi is elkérhetjük a szülők teszteredményeit. Amivel minden tenyészcicának rendelkeznie kell, az negatív Fiv, Felv és Fip teszt. Ennek hiányában ne vegyük meg a macskát semmiképpen! Ez a három teszt minden egyesületnél kötelező!

Ezen kívül vannak még tesztek, amik néhány egyesületnél kötelező, van, ahol csak ajánlott és a tenyésztő lelkiismeretére van bízva, hogy elvégezteti-e. Van, aki azzal érvel, hogy a tesztek sem mindenhatók, két egészséges, mentes macskának is születhet beteg kölyke. Én ehhez úgy állok inkább hozzá, hogy igen, két egészséges macskától is születhet ugyan beteg kölyök, de egy betegtől jóval esélyesebb, hogy beteg születik és ha van rá mód, hogy csökkentsük az esélyt, akkor azt meg kell tenni.

PKD (Polycystic Kidney Disease) – perzsa, egzotikus rövidszőrű és brit macskánál.*
HCM (Hypertrophic Chardiomyopathy) – Maine Coon, Ragdoll és RagaMuffin macskánál.*
GM (Gangliosidosis) DNS vizsgálat – korat macskáknál, ha a szülők nem rendelkeznek igazolással arról, hogy GM-mentesek.*
Hallásvizsgálat – minden fehér macskánál, fajtára, nemre, korra való tekintet nélkül.*

Csípődysplasia (HD – Hip Dysplasia) – Maine Coon macskánál.*
Progresszív retina atrophia (PRA – Progressive Retinal Atrophy) – abesszin és szomáli macskáknál. *

Egy tenyésztő kizárólag szerződéssel, törzskönyvvel, (amit ivartalanítás után kapuk csak meg) ivartalanítva vagy ivartalanítási kötelezettséggel, 2 kombinált oltással, féreghajtással adja el a cicákat, leghamarabb 12 hetes korukban. Ez minimum, ha bármelyik is hiányzik, forduljunk máshoz.

* forrás: http://www.hungarocat.hu/tenyszab.html

Tovább

Beszéljünk macskául!

A cicák nem beszélnek emberi nyelven. De ez nem azt jelenti, hogy nem is beszélnek, kitűnően lehet kommunikálni velük és nem is nehéz megtanulni.

A nyávogás

A macskák egymás között nem, vagy csak nagyon ritkán nyávognak. A nyávogást, mondhatni a mi kedvünkért fejlesztették magas szintre. Több mint 100 féle hangot képesek kiadni és ezeknek mind megvan a maguk jelentése. Ha figyelünk idővel rájövünk, melyik nyávogás mire utalhat. A legidősebb cicám a legügyesebb nyávogás szempontból. Nem túl beszédes, viszont tisztán, érthetően kimondja azt, hogy „nem”, „anyuuu” „maamiiii” és „aaaanyaaa”. Nem mondom, hogy ezeket emberi jelentésben használja, de képes kimondani és nagyon édes. Az, hogy melyik cica mennyire beszédes, részben fajta-függő, részben személyiség-függő. És persze függ tőlünk is, hiszen ha válaszolgatunk neki, több kedve támadhat beszélgetni.

Nem csak nyávogni tudnak, ha madarat vagy bogarat látnak és elkapja őket a vadászösztön, akkor kerregnek, ha valami olyat teszünk, ami nagyon nem tetszik nekik fújnak vagy nagyra tátott szájjal „hááááá” hangot adnak ki, tudnak morogni, mint egy kutya és persze gyakran dorombolnak is.

A dorombolás általában elégedettséget jelez, azonban a cicák akkor is dorombolnak, ha fájdalmaik vannak, ezzel nyugtatják magukat.

A farkát és a fülét figyeld!

Ha a farkát egyenesen felfelé tartja, akkor üdvözöl, örül, hogy lát minket.

Ha az egyenesen feltartott farka végét picit behajlítja, akkor barátkozni szeretne.

Ha az egyenesen feltartott farkát rezegteti, az a szeretet kifejezésének egyik módja.

Ha az egyenesen feltartott farkát kissé csapkodja, azt jelenti, hogy nem szeretné, ha közelednél felé.

Ha farkát egyenesen a teste vonalában, vagy lefelé tartja, a végét begörbíti, akkor védekező állást vett fel.

Ha a farkát mereven lefelé tartja, agresszív, támadásra készül.

Ha a mereven felfelé tartott farkát felborzolja, akkor dühös. Amennyiben nem csak a farkát borzolja fel, hanem végig a gerinc vonalában a szőrt, akkor védekezik, ezzel szeretne nagyobbnak tűnni.

Ha a farkát maga alá húzza, megijedt.

Ha ül és nagy kilengéssel csapkodja a farkát, akkor ideges, mérges, vagy zavarja valami.

Ha ül és a farka végével dobol, akkor érdeklődő.

Ha a füle szétáll egy picit, laza tartású akkor elégedett és boldog.

Ha fülét egyenesen a felfele tartja, akkor koncentrál.

Ha fülét mozgatja jobbra-balra, akkor izgatott, vagy ideges.

Ha a fülét hátra fordítja, az agresszivitást jelez.

Ha a fülét hátra csapja akkor ijedt, támadásra készen áll.

Egyéb jelzések

A kitágult pupilla jelenthet izgatottságot, de félelmet, agressziót is.

Ha lassan ránk pislog, azt üzeni: „Szeretlek!” Ilyenkor, ha szintén lassú ütemben vissza pislogunk, az ő nyelvünkön válaszolunk: „Szeretlek!”

Ha liheg, zihál a cica, akkor nagyon ideges, fél.

Ha hozzánk dörgölőzik az náluk egy üdvözlési rituálé, a vonzalmukat fejezik ki.

Szintén a vonzódás kifejezése, ha a homlokát a miénkhez nyomja, vagy megnyal minket.

Hátán fekszik és a pociját mutogatja: sajnos ez nem azt jelenti, hogy azonnal has-puszit kér... Hanem azt, hogy biztonságban érzi magát.

És végül egy kis érdekesség, amivel pár napja próbálkozom: macskául beszélni. Egyelőre furán néznek rám, mert én mindig beszéltem, ha nyávogtak, most vissza nyávogok.

http://www.haziallat.hu/macska/viselkedes/cicaszotar-hogy-beszelni-tudj-kedvenceddel/5193/

Tovább

Játékidő!

Miért fontos a játék?

 

Ingerek

Mint az embereknek, úgy a cicáknak is szüksége van ingerekre. Képzeljük csak el, hogy bezárnak minket egész napra. Se TV, se net, se könyv, semmi. A cica unatkozik és alszik amíg mi dolgozunk. És ahogy mi is, ők is feszültté, szorongóvá válnak ebben a helyzetben. Jobb a helyzet, ha többen vannak, de a napi játékidőt ekkor sem hanyagolhatjuk el. Napi egyszer, kétszer 15 perc macskáink fizikai és lelki egészségéért egyáltalán nem sok. Még egyes viselkedési problémákat is sikeresen lehet kezelni játékokkal!

Segít az ösztönök kiélésében

A macskák ragadozók. A leglustább kanapétigris is nagy vadász. De ahhoz, hogy ezt kiélhesse, a mi aktív segítségünkre is szükség van.

Testmozgás

Sajnos sok cicát érint valamilyen szintű elhízás. A fogyókúra cicánál pedig pokoli dolog, egyszer végig csináltam, remélem soha többé nem kell, a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám. Az elhízásban jelentős szerepet játszik a mozgásszegény életmód, így azért tehetünk ellene.

A kötődés erősítése

A rendszeres testi és lelki stimuláció hatására cicánk szorongása és agresszivitása csökken. Ha pedig elégedettek és nyugodtak, a kapcsolatuk is jobb mind velünk, mind a többi cicával.

Mikor, mit és hogyan játsszunk?

Először is ki kell tapasztalnunk, melyik időszak az, amikor a cicánk a leginkább fogékony a játékra. Például erre utaló jel lehet, ha valamelyik játékával magától elkezd játszani, vagy izgatottnak látszódik. Jó ötlet lehet még a vacsora előtti játék, tekintve, hogy ragadozók, a lefekvés előtti játék, hogy lefárasszuk éjszakára, így kisebb az esélye annak, hogy éjszakai állat lévén hajnali kettőkor gondolja úgy, hogy most játékidő van és ne hagyjon aludni minket. Több macska esetén figyelembe kell venni azt is, tudnak-e együtt játszani, vagy külön kell mindenkivel. Például a legidősebb cicám igazi úriember. Ha a „gyerekek” játszanak, ő szépen arrébb megy és csak nézi. Érdekelné, szeretne beszállni, ez látszik rajta, követi a szemével, néha bemozdul rá, de mégsem száll be. Vele külön bezárkózva kell játszanom.

A játékoknak cicánk személyiségéhez kell igazodnia. Van egy interaktív játékom, ahol egy erősebb damil mozog váltakozó irányba és váltakozó sebességgel egy takaró alatt, ettől a középső cicám egyenesen fél. Valószínűleg a hang zavarja, hiszen elemmel működik ez a játék.

Arra is figyeljünk oda, mennyire bírja a cica az intenzív mozgást. Ha zihál, kapkodja a levegőt, akkor tartsunk szünetet, mert ők nem mindig érzik, hogy túlpörögtek.

A játékok lényege, hogy macskánk természetes ösztöneire alapozva a vadászatot szimuláljuk. Rengeteg féle játék van és nem kell feltétlenül a legdrágábbakra gondolni: a középső kedvenc játéka a hajgumi (ha eldobom neki, visszahozza!), a legfiatalabb pedig fél óráig is képez üldözni egy papírgalacsint.

Fontos még a játék befejezése is. Ne hirtelen legyen vége, hanem fokozatosan lassítsunk a tempón, mintha elfáradt volna a „zsákmány” és adjunk a cicának pár falatot is, ez lehet bármi, a szokásos tápból pár szem, vagy pár darab jutalomfalat. A játékokat ajánlatos utána elpakolni, mert ha mindig elől van, megunhatják. Esetleg tönkre is tehetik, pár horgászbot már áldozatul esett annak, hogy nem játék után, vagy nem elég hozzáférhetetlen helyre raktam és a legfiatalabb cafatokra rágta a zsinórját. Nálam is csak pár játék van elől, amikkel egyedül is tudnak játszani, pár labda, galacsinok, a horgászbotot és az elemes játékokat csak akkor veszem elő, amikor játszunk vele.

Pár jó játék ötlet

Tollasbot vagy horgászbot

Nálunk ez az abszolút favorit. Még a legidősebb is szereti, pedig ő nem sok mindent kedvel az evésen és a fekvésen kívül.

 

Labdák

Kiváló játék arra az időre is, amíg nem vagyunk otthon, másrészt közös játéknak is tökéletes. Nálam háromból ketten visszahozzák a labdát, ha eldobom, nagyon élvezik. A harmadik a labdát nem hozza vissza, csak – mint fentebb írtam – a hajgumit. Sok vidám percet szerzünk egymásnak labda dobálgatással.

Interaktív és elemes játékok

A cicák igényeire tervezték őket. Céljuk, hogy az ösztöneiket minél jobban ki tudják élni. Az elemes játékokkal viszont ne engedjük felügyelet nélkül játszani őket! A lézer viszonylag új felfedezettem, mert a két idősebbet mindig hidegen hagyta, a legfiatalabbat azonban izgalmasnak találja és azóta a többiek is kezdenek érdeklődni iránta.

Macskamenta

Érdekes dolog, van akit teljesen hidegen hagy az illata, van akire meg teljesen bepörög tőle. Nagyjából a cicák 50%-a reagál erőteljesen az illatára. Érdekesség, hogy ha megeszik a macskamentát, annak nyugtató hatása lesz és a macskamentát is megszokhatják és hatástalanná válik, így csak két-három hetente adjuk oda. Azt is olvastam, hogy a köztes időben jól záródó dobozban rakjuk a hűtőbe, úgy tovább megőrzi az illatát.

http://www.friends4life.org/pdf/Whats-Play-Got-To-Do-With-It.pdf

http://negylabupatika.hu/taplalas/elhizas.html

 

http://www.petmd.com/blogs/thedailyvet/jcoates/2011/june/cats_and_catnip-does_it_really_get_them_high_and_why-1127

Tovább

Cicaélet

blogavatar

Ebben a blogban a macskatartás, macskával való élet alapjairól szeretnék egy kis tájékoztatást adni. :)