A horror sztorik után legyen szó a jó orvosokról is.

A mi állatorvosunk egy nagyon kedves, megértő, alapos, nagy tudású ember, akivel nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk.
Mindig komolyan vesz. Ez lényeges, mivel sajnos a saját bőrömön kellett megtapasztalnom, hogy a legkisebb apróság is fontos lehet. Nem egyszerűen megérti, hogy én úgy gondolkozok, hogy inkább menjek százszor feleslegesen, mint egyszer későn, hanem még támogat is ebben.
Mindig alaposan vizsgál. Nem csak tessék-lássék, rászánja az időt, minden vizsgálati eredményt rögzít a számítógépén.
Mielőtt gyógyszert adna, átnézi az eddigi kórtörténetet, mikor mit kapott. A kezeléseket mindig átbeszéli velem.
Nem lő „ágyúval verébre” azaz nem a legerősebb antibiotikummal kezd, hanem fokozatosságot tart.
Bármikor bármi gond van, őt hívhatom. Hétvégén, ünnepnap, éjszaka kellős közepén. Azt mondta bármikor. Ha nem ő az ügyeletes, akkor legalább annyit megmond, kit hívjak. De én kinézem belőle, hogy akkor is kijönne, vagy bevihetném hozzá a cicákat, ha nem ő lenne ügyeletben.
Mindig ad számlát, ami azért valljuk be őszintén, nagy csoda a mai világban. 

Egyszer találtam egy kb másfél hónapos kiscicát. Sejtettem, hogy nagyon beteg, zihált, kapkodta a levegőt. Azonnal elvittem a dokinkhoz. Megvizsgálta. Két oldali tüdőgyulladás, kihűlés, vérszegénység... Őszintén megmondta, hogy esélytelen. Ennek ellenére segített, 3 injekciót is beadott. Megbeszéltük, hogy 3 nap múlva kontroll, ha megéri. Amikor fizetni akartam, nem engedte. Majd kontrollon. De a kontrollra már nem mehettünk el, a második este meghalt a cica. Később se fogadott el pénzt érte.

És bár róla nem szívesen írok, mert hiába telt el majd két év azóta még mindig iszonyatosan fáj, de itt nem hagyhatom ki a világ legfantasztikusabb macskájának történetét. Ő volt Simba. Szintén mentett cica volt. A legédesebb, legbújósabb, legaktívabb aki létezett. Ő volt az, akiről már az előző részben írtam egy mondatot, az ő megsüllyedt hólyagját nézte hájnak a helyettes doki. Egy reggel azzal a tudattal mentem el dolgozni, hogy van két egészséges macskám. Mikor hazaértem, láttam, hogy nagyon nagy baj van: az egész lakás összehányva, a mindig aktív, pörgős Simba nem jött elém, csak fekszik. Azonnal orvos. Vizsgálat, ultrahang, röntgen és a döbbenet. Ilyet még ő sem látott: tele van homokkal a hólyagja. Azonnal katéterezés, eredmény nélkül. Ott kellett hagynom azonnali műtétre. Megadta a számát, hogy este 8-kor hívjam. Fel is hívtam, érdeklődni, hogy sikerült a műtét. A háttérben gyerekhangokat hallottam, már otthon volt a családjával, de kedvesen és türelmesen elmondott mindent. Másnap, mikor látogatni mentem, Simba jobban volt. Reménykedtem? Még ezt se lehet mondani, mert biztos voltam benne, hogy jó kezekben van és nem lesz semmi gond. Pár nap és hazajöhet. Aznap este megint meg kellett műteni, mert megint tele lett homokkal a hólyagja. A harmadik nap délelőtt is. Erről a kettőről nem is tudtam, csak amikor mentem hozzá. Délután mikor látogatni voltam, már kómában volt. A veséje leállt. Nem volt reális választási lehetőségem. Vagy elaltattatom, vagy ha nem, pár órája van csak és ha kijön a kómából, iszonyatos fájdalmak között fog meghalni. Így békében elbúcsúztam és megbeszéltük, hogy ő intézi a hamvasztást. Fizetni nem engedett akkor sem. Megbeszéltük, hogy amikor megyünk a hamvakért, akkor majd fizetek. Így is történt. De nem annyit kért, amennyit én számoltam. Nem számolta fel a második és a harmadik műtétet. Nem számolta fel teljes mértékben azt sem, hogy ott töltött 3 napot. És nem számolta fel a hamvasztást sem...

Költözést tervezek. Tudjátok mi tart vissza leginkább? Az, hogy félek, hogy nem találok azonnal még egy ilyen rendes, kedves, alapos állatorvost. És túl messze leszek, nem tudunk hozzá visszajárni. És a legidősebb macskám tünetmentes, de nem egészséges. Nála nagyon komolyan kell venni azt is, ha találok két vércseppet, mert neki is a hólyagjával van gond... Ha nem vizsgálják meg rendesen, ha nem veszik komolyan a legapróbb panaszt is, az neki is napok alatt az életébe kerülhet.