„Egy cica nem cica, két cica fél cica, három cica egy cica, de egy cica nem cica.”

Jelenleg 3 macskám van, egy 9 éves exkandúr, egy egy év kilenc hónapos ex kislány és egy 10 hónapos exkandúr. A negyedik még csak terv, de már kinéztem két anyajelöltet. (Nézd meg az anyját, vedd el a lányát analógiájára.) De kezdeném az elejéről.

A legidősebb cicám 6 éves koráig egyke volt. Mindig is magának való, lusta cica volt, játszani sem nagyon szeretett gyerekkorában sem és nem is túl emberközpontú. Simi akkor van, ha ő akarja, játék akkor van, ha ő akarja, puszi max 3, utána elvonul. Úgy gondoltam, neki ez így jó, hogy csak mi ketten vagyunk egymásnak.

Aztán valamiért csak gondolkozni kezdtem, hogy kéne neki egy társ, nézegettem a gazdikeresőket, de egyiknél sem éreztem, hogy Ő AZ. Mígnem egy nap, ismerősöm párja látta, hogy kidobnak egy kiscicát egy autóból és mivel tudta, hogy én macskás vagyok, engem kérdezett meg, kell-e. Küldött egy fényképet is. Gondolkodás nélkül igent mondtam. Másnap már itt is volt a világ legcsodálatosabb macskája, Simba. Gyors orvosi ellenőrzés, tesztek után pedig be is mutathattam az új barátot. 

És csak ámultam, hogy az én lusta, játszani nem szerető macskám hogy kivirult. Futkározott, játszott, exkandúr létére a legjobb pótanyja lett a picinek. Egyszerűen imádta. Hihetetlen volt az átalakulás. Én meg rájöttem, hogy hibáztam, nagyon nagyot. Ha csak egy valamit változtathatnék meg a múltban, akkor az az lenne, hogy jóval hamarabb keresek neki barátot.

Aztán megtörtént a tragédia, reggel, amikor elmentem dolgozni még két egészséges macskám volt, mire hazaértem az egész lakás összehányva, az örökké aktív Simba csak fekszik. Azonnal vittem orvoshoz, de késő volt. Ott kellett hagynom műtétre. Sikerült a műtét, azt hittem minden oké. De másnap megint rosszabb lett, újabb műtét, majd a harmadik napon el kellett altatni, mert semmi esély nem volt, élettel összeegyeztethetetlen laborértékei voltak, leállt a veséje. Mikor haza jöttem és megmondtam az idősebb cicámnak, hogy Simba meghalt, hátat fordított és csak meredt maga elé...

Nem akartam azonnal új cicát. Úgy gondoltam, majd ősz környékén kezdek keresgélni. De az idősebb macskám, mondhatni áthúzta a terveimet. Ha nem a saját szememmel látom, el se hiszem, de mély depresszióba zuhant. Még kevesebbet mozgott, szinte csak enni kelt fel, gyakran találtam meg a fürdőszobában, ahogy a fürdőablakot bámulja, az volt Simba kedvenc helye... Sürgőssé vált az új cica keresése

Kegyeletsértésnek éreztem, de keresni kezdtem. Annyit tudtam, hogy fajtatiszta, brit kislány cicát szeretnék, Tenyésztőtől. Ugyanis nem boncoltattuk Simbát de felmerült bennem sok kutatás után, hogy PKD-ja (Policisztás vesebetegség) lehetett, amire szűrnek a Tenyésztők. És kislányt, mert talán valamivel kisebb az esély a húgykőre. Így először felkutattam jó pár cikket, mire kell figyelnem, hogy át ne vágjanak. Aztán nekiálltam keresni. Először a google volt a jó barátom. Táblázatba szedtem a fellelhető honlapokat (Apróhirdetési oldalakra, életvédelmi okokból rá se néztem, mert ott elsősorban agyvérzést tudok kapni, nem cicát... Tenyésztők is hirdetnek apróhirdetési oldalon. De sajnos rengeteg szaporító is, amit látni se akartam.), kiemelve azokat, ahol nekem tetsző színek vannak. Ahol volt név, ott Facebook-on rákerestem. Benne voltam pár fajta-specifikus csoportban is, elsősorban csendben figyeltem. Mielőtt belebolondultam volna a táblázatomba, az egyik ismerősöm ajánlott egy Tenyésztőt, ahol éppen voltak is picik. Honlap majd Facebbok ellenőrzés. Nézegettem a honlapon a fent lévő piciket és szerelmes lettem. És hitetlenkedtem, hogy az alom számomra legszebb cicája még szabad... Írtam a Tenyésztőnek, hogy ő érdekelne. Amikor elég idős volt hozzá, meglátogattam. Életem egyik legjobb élménye volt, alig akartam haza jönni. Elég sokáig ott voltunk, beszélgettünk, figyeltem a piciket és az anyukájukat. A végén az apukájukat is megnézhettem, a kezemben tarthattam. És most már Tündéraranybogárhercegkisasszony itt dorombol az ölemben.

Hogy miért írtam le ezt ilyen hosszan? Mert ekkor szembesültem azzal, hogy milyen nehéz megtalálni a megfelelő Tenyésztőt. Sok nyomozás után szerencsére segítséget kaptam, olyan embertől, akinek adok a szavára. Most már picit könnyebb lenne, mert járok kiállításokra, mint kiállító, de ezzel is óvatosan! Sajnos van, hogy a szép kiállítási eredmények sem jelentenek garanciát. Nézzünk szét, beszéljünk több emberrel, kiket ajánlanak.

A legfiatalbbról már nem is írok. Szintén ajánlás alapján találtam Tenyésztőt. A "szoktás" annyi volt, hogy sziasztok, nézzétek kit hoztam, ő az új családtag!

Mázlim van, összeszoktatással igazából semmi tapasztalatom nincs. Nem volt rá szükségem, az első perctől imádták egymást. Igaz, az első héten nem mertem Simbat és az idősebbet kettesben hagyni, amíg dolgozni voltam, külön zártam őket, de a nap többi részét, az éjszakát is, együtt töltötték. Néha volt, hogy megijedtem, mert durvának láttam a játékot, de most már tudom, az csak játék volt, nem valódi harc, le kellett rendezniük a rangsort. Egyedül annyi probléma volt, hogy az idősebb cica féltékeny volt, de nem a picire, hanem rám. Mert én hoztam oda a picit, akit imád, de mégis leromboltam az ő királyságát. Hetekig nem dorombolt, nem engedte, hogy simizzem. De aztán kibékült velem, helyre állt a béke. A kislánnyal már erre sem volt szükség, egy percet sem töltöttek külön csukva. Ha összeszoktatás kéne, valószínűleg Jackson Galaxy módszerét követném: felváltva elzárni, hogy szokják egymás szagát, aztán egyszerre etetni őket, egyre kisebb távolságot tartva a két macska között.

Tudni kell azt is, hogy van olyan macska, aki tényleg egyke. Jó példa rá anyukám cicája, akit kb egy évesen szedtem össze az utcáról. Ő sem szerette a „fiúkat”, a fiúk sem őt. Nagy verekedés nem volt, de a legidősebb cicám nem tudott úgy elmenni mellett, hogy ne fújjon, sziszegjen rá. Simba meg csak kíváncsi volt, nem értette, miért nem akar a másik ismerkedni, játszani vele, nem tartotta tiszteletben azt, hogy ő szeretne 3 lépés távolságot tartani. Mondhatni házhoz ment a pofonért. Nem sikerült beszoktatni. Hogy azért, mert már egy éves volt, mikor hozzám került, vagy azért mert ő szinte biztos, hogy gazdis volt (legjobb tippünk az, hogy meghalt a gazdi és őt kirakták, mert annyira nem volt rossz állapotban és az embereket szereti) és belebetegedett a régi gazdája elvesztésébe, nem tudom. Szó szerint belebetegedett, mire anyukámhoz került, már kopaszodni kezdett a nyaka a stressztől. Most boldog egyke cica, nem is fog társat kapni soha.